Az egész úgy kezdődött, hogy az interneten 'találkoztam' egy kedves családdal, akik munkáért cserébe ingyenes lovaglási lehetőséget biztosítanak.

Pénteken du. 3-ra mentem volna, de eleredt az eső, így áttettük egy másik időpontra >.< Később, miután elállt, azért elmentem körülnézni. Gondoltam, ha látom őket, beköszönök. Pontos házszámom nem volt úgyhogy bolyongtam egy kicsit a vasúti sínek mellett :D Még jó hogy volt ott pár ember, akik ismerték, és elmagyarázták, merre van. Azonban nem akartam felhívni az emberkét; ha már lemondtam, nem akartam zavarni. Legalább vasárnap tudtam, merre kell menni.

Délelőtt 10-re érkeztünk a párommal biciklivel, ő elkísért, aztán ment is. Bemutatkoztunk egymásnak, elmesélték, milyen feladatok lennének. Elmagyaráztam, hogy kb.1 éve költöztem páromhoz, és persze, az anyóshoz... Végre valakik megértették, hogy mennyire nem egyszerű dolgom van. Totál idegen hely, a párom az egyetlen támpont, és még másvalakihez is igazodnom kell - ha szépen akarom kifejezni magam. Tudnék mesélni érdekes esetekről én is, váh.

Nya, szóval első alkalommal csak annyi dolgom volt csak, hogy kipróbáljam a pacit, megfelel-e. Hát mitagadás, el se akart indulni nekem. Egy helyben ácsorgott, farolt, oldalazott. A tulajnak kellett besegítenie az elindításban, jól meglöknie. Kaptam még egy rögtönzött pálcát, ami egy fahusáng volt, azzal próbáljam ösztönözni. Egyszer csak elindult, ám utána is folyamatosan kellett adnom neki az ütemet, különben megállt. Mire befordultunk a következő útszakaszra, nagyjából megbírkóztam vele. Viszont hülye voltam, túl hosszú kengyelt állítottam - terepre rövidebbet kell, mint pályára -, így megigazítottam. Közben elhagytam a "pálcámat" is. Nem akartam leszállni a lóról, hogy fölvegyem, majd csak megleszek valahogy. Tehát innentől már nem használtam, de nem is volt szükség rá. Az első ügetésnél jobban kellett biztatni csizmával, de egyébként nem volt gond. Vágtába gyönyörűen beugrott. Meg is lepődtem.

A tereplovaglás során vicces tapasztalatra is szert tettem: nem tud vagy nem szeret a paci egyenesen menni a domboldalban. Mindig elkanyarodott vagy fölfelé vagy lefelé.

A visszalovaglás során találkoztam a tulaj lányával és mostohalányával, akik a kislovat, Eleket sétáltatták. Ő már 25 éves! Szegény nem tud már rendesen enni, annak ellenére sem, hogy megreszeltették, rendbe rakatták a fogait.

Silver, amint meglátta a cimborát, megmakacsodott. Még akartam egy utolsót vágtázni, de elindult utána. Nem birtam vele. Na sebaj, elgalább szép hosszú leléptetés volt. Amiért viszont haragszom rá: nem akarta elengedni a felénk tartó autót. Próbáltam levezetni, de megint csak ellenkezett. Még jó, hgy az autós lehúzódott. A vasúti átjáró híd alatt megint csak makacskodott, biztos a sok kátyúval, és a benne álló vízzel volt baja.

A lenyergelésnél elbambultam, és a jobb oldalon csatoltam ki a hevedert. Fú, de ciki! Jól kezdek én is... Nem mertem megigazítani, mert ott álltak mellettem, és figyeltek. Mit gondolnak, hogy milyen hozzá nem értő segítőjük lesz. Most reménykedhetek, hogy senki nem ült Silverre utánam. Akárhogyis, csak muszáj majd tisztáznom magam.

Mindent összevetve fantasztikus élmény volt. Várom a következő alkalmat. IMÁDOM SILVERT!

Itt egy kép Silverről. Jobb képet is csinálhattam volna róla, dehát ez van.

Úgy gondoltam, ideje már végre felrakni megint egy rajzot, hamár rajzosblog vagyok...

Ezt a rajzocskát, kb. 5 évvel ezelőtt készítettem a pony club fórumon egy lánynak. Küldött egy fotót, és ezt kapta végeredményül.

Mi tagadás, nagyon büszke vagyok erre a pacira. A4-es papírra készült, mégis nagyon aprólékosan kidolgozott, mintha csak egy fotó lenne. (Tudniillik, minél nagyobb a rajz, annál több részlet fér rá, és annál szebb lesz.)

Pár hét múlva vizsgázom lovastúra vezetésből. Muszáj vennem pár különórát, mivel sajnos nagyon ritkán tudok lovagolni. Tulajdonképpen gondolkodom egy saját lovon is, bár jó lenne hozzá egy feles tartót is keríteni, mert egyedül nehéz fizetni a vele járó kiadásokat. Na meg, még lovasfelszerelést is venni kellene hozzá, tehát az is plusz 100-as, nem beszélva a lószállító bérlésről...

Na de vissza Pirihez. Ő egy fajtiszta hucul kanca. Tegnap ültem rajta először. Ismerkedés céljából futószáron kezdtem. Ott úgy dolgozott, mint a kisangyal. Szépen felvette a segítségeket. Aztán egyedül mentem vele. Akkor már bohóckodott rendesen: farolt, kitért. De hát az elején ezt szinte minden ló eljátsza. Meg kell mutatni, ki a főnök.

Egyébként nagyon kis cuki ló, egyből beleszerettem ^.^ Nagyon jó érzés volt végre megint lóháton lenni. Amikor lovaglok, megszűnik körülöttem a világ, csak én és a ló vagyok, arra a rövid időre minden gondom tovaszáll.

Itt egy kép róla. Ez egy régebbi darab. Sajnos én mindig elfelejtek képet csinálni. Pedig mondom, a bloghoz csinálok valami jót, aztán elmaradt :/

Imádom a sárkányokat, tehát nem csoda, hogy gyűjtöm a róluk szóló könyveket. Már egész szép kis  gyűjteményem van. Megtalálhatóak benne a hírességek, mint az Eragon kötetei, a Sárkánytan sorozat, de a nem annyira népszerű gyöngyszemek is, mint a Sárkánymese.

Sajnos volt néhány év kihagyásom, amikor nagyon spórolnom kellett, így le kellett állnom a könyvek vásárlásával. Most, hogy van munkám, eldöntöttem: havonta mindig veszek egyet, így szép lassan behozom a lemaradást nagyobb kiadás nélkül!

Mostani kiszemeltem - márciusban ezt szeretném megrendelni - az Eragon's Guide to Alagaesia. Remélem lesz még belőle elérhető példány, amikor oda jutok. A bookline honlapján többször is fel volt töltve ez a könyv, csak más árban, és már csomónál oda van írva, hogy csak előjegyzésre!

A könyv egyébként a Sárkánytan könyvek hangulatát idézi. Úgy tudom az író, Dugald A. Steer, közre is működött a szerkesztésében. Gyönyörű interaktív kihajtható, megtapintható részekkel.

Egyébként úgy általánosságban a fantasy és ifjúsági könyveket szeretem. Kedvenceim: A Gyűrűk Ura, Harry Potter, DragonLance, Pern Sárkánylovasai, Az utolsó egyszarvú, Csillagvágta, Narnia, Az arany iránytű, Tűz és Jég Dala, Az Idő Kereke, Star Wars. Fú, remélem, nem hagytam ki egyiket sem, most hirtelen ezek jutottak eszembe.

Nem igazán szoktam nevet adni a firkáimnak. A blogbejegyzés címébe muszáj volt írni valamit, és ez jutott először eszembe.

Ezt a rajzot múlt héten készítettem. Azon szomorkodva kezdtem neki a rajznak, hogy milyen kevés színesem van. Ugyanis minél több árnyalatú ceruzák vannak, annál szebb, kidolgozottabb és valósághűbb alkotást lehet kihozni. (Fú, valamelyik nap láttam, egyik csokival lehet nyerni egy hiperszuper színes készletet, de csak gyerekek pályázhatnak, váh).

Először grafittal rajzoltam meg a vázlatot, körvonalakat, mint szoktam. Aztán kaptak egy kis alapozást, vagyis kiszíneztem a fejeket sárgára, utána jöttek az erősebb színek. Végül pedig árnyékoltam.

Szerintem egész jó kis rajz lett belőle.