2014.03.03. 09:18, Nina
Az egész úgy kezdődött, hogy az interneten 'találkoztam' egy kedves családdal, akik munkáért cserébe ingyenes lovaglási lehetőséget biztosítanak.
Pénteken du. 3-ra mentem volna, de eleredt az eső, így áttettük egy másik időpontra >.< Később, miután elállt, azért elmentem körülnézni. Gondoltam, ha látom őket, beköszönök. Pontos házszámom nem volt úgyhogy bolyongtam egy kicsit a vasúti sínek mellett :D Még jó hogy volt ott pár ember, akik ismerték, és elmagyarázták, merre van. Azonban nem akartam felhívni az emberkét; ha már lemondtam, nem akartam zavarni. Legalább vasárnap tudtam, merre kell menni.
Délelőtt 10-re érkeztünk a párommal biciklivel, ő elkísért, aztán ment is. Bemutatkoztunk egymásnak, elmesélték, milyen feladatok lennének. Elmagyaráztam, hogy kb.1 éve költöztem páromhoz, és persze, az anyóshoz... Végre valakik megértették, hogy mennyire nem egyszerű dolgom van. Totál idegen hely, a párom az egyetlen támpont, és még másvalakihez is igazodnom kell - ha szépen akarom kifejezni magam. Tudnék mesélni érdekes esetekről én is, váh.
Nya, szóval első alkalommal csak annyi dolgom volt csak, hogy kipróbáljam a pacit, megfelel-e. Hát mitagadás, el se akart indulni nekem. Egy helyben ácsorgott, farolt, oldalazott. A tulajnak kellett besegítenie az elindításban, jól meglöknie. Kaptam még egy rögtönzött pálcát, ami egy fahusáng volt, azzal próbáljam ösztönözni. Egyszer csak elindult, ám utána is folyamatosan kellett adnom neki az ütemet, különben megállt. Mire befordultunk a következő útszakaszra, nagyjából megbírkóztam vele. Viszont hülye voltam, túl hosszú kengyelt állítottam - terepre rövidebbet kell, mint pályára -, így megigazítottam. Közben elhagytam a "pálcámat" is. Nem akartam leszállni a lóról, hogy fölvegyem, majd csak megleszek valahogy. Tehát innentől már nem használtam, de nem is volt szükség rá. Az első ügetésnél jobban kellett biztatni csizmával, de egyébként nem volt gond. Vágtába gyönyörűen beugrott. Meg is lepődtem.
A tereplovaglás során vicces tapasztalatra is szert tettem: nem tud vagy nem szeret a paci egyenesen menni a domboldalban. Mindig elkanyarodott vagy fölfelé vagy lefelé.
A visszalovaglás során találkoztam a tulaj lányával és mostohalányával, akik a kislovat, Eleket sétáltatták. Ő már 25 éves! Szegény nem tud már rendesen enni, annak ellenére sem, hogy megreszeltették, rendbe rakatták a fogait.
Silver, amint meglátta a cimborát, megmakacsodott. Még akartam egy utolsót vágtázni, de elindult utána. Nem birtam vele. Na sebaj, elgalább szép hosszú leléptetés volt. Amiért viszont haragszom rá: nem akarta elengedni a felénk tartó autót. Próbáltam levezetni, de megint csak ellenkezett. Még jó, hgy az autós lehúzódott. A vasúti átjáró híd alatt megint csak makacskodott, biztos a sok kátyúval, és a benne álló vízzel volt baja.
A lenyergelésnél elbambultam, és a jobb oldalon csatoltam ki a hevedert. Fú, de ciki! Jól kezdek én is... Nem mertem megigazítani, mert ott álltak mellettem, és figyeltek. Mit gondolnak, hogy milyen hozzá nem értő segítőjük lesz. Most reménykedhetek, hogy senki nem ült Silverre utánam. Akárhogyis, csak muszáj majd tisztáznom magam.
Mindent összevetve fantasztikus élmény volt. Várom a következő alkalmat. IMÁDOM SILVERT!
Itt egy kép Silverről. Jobb képet is csinálhattam volna róla, dehát ez van.