Blog

Lovak, lovak, lovaaaak

2014.03.21. 09:02, Nina

A pacikért mindig is nagyon oda voltam (akár a sárkányokért). Gyerekkoromban az összes lovaglás annyi volt, hogy kirándulásokon felültettek a pacira és vittek körbe-körbe. Aztán egyszer csak tinikoromban rámjött, na most aztán nekem muszáj megtanulni lovazni. Egy évig kellett kérlelnem a szüleimet, mire beadták a derekukat. Persze, tényleg nem voltam egyszerű helyzetben, ugyanis a közelben nem volt lovarda. Egerben megnéztünk többet is. Az első helyen xartak a fejünkre, aztán Mátyuséknál kötöttünk ki. Szuper hely! Lipicai és fríz lovak; gyönyörű kert; játszótér; tavacska; több, gondozott pálya. A lovaglás alapjait szerintem jól megtanították nekem. 18 éves szülinapomra megkaptam a táborban való részvételt. 20.-on pedig egy lovas szálláshelyen voltunk, így ott is sűrűn lehetőségem volt pacizni.

Aztán elköltöztem a barátomhoz. Fú, nagyon megörültem, mivel ott a tanyán olcsóbb volt a lovazás, és helyben is volt, így gyakrabban tudtam járni.

Most pedig Silvert lovagolom. Ő egy 18 éves magyar félvér (nem tiszta) herélt. Meg kellett birkóznom vele, szó se róla, mire elkezdett reagálni a segítségadásaimra. Annyira fantasztikus, hogy végre van egy "lovam". Ingyen használhatom ház körüli munkáért cserébe. Nem feltétlenül kell rajta ülnöm, annak is örülök, ha megsimizhetem vagy leápolhatom. Imádom <3

Persze, szeretnék saját lovat is. Silver előtt mentünk nézegetni lovakat, de nem jöttek be. Álmom egy lipicai (nagyon megkedveltem őket a Mátyusnál, azóta is olyat akarok).

A lovastúravezetői papírral a kezemben remélem, hamarosan elkezdhetem hivatalosan is a lovas oktatói pályafutásomat :)

Ezt a rajzot ritringgal készítettem még anno a pony clubbos fórumon egy lány kérésére.

Lovat póniméretben

2014.03.19. 09:52, Nina

Ez az első rajzom, amit A2-es méretben készítettem. Óriási o.o A fényképezésénél is ez volt a bajom, egyszerűen nem tudtam jó szögből elkapni. Ha fölötte álltam, ugyan jó volt a szög, de beárnyékoltam. Ha alulról, a képen nagynak néztek ki a lábai. Ha fölülről, a háta volt nagy. Ha picit oldalról, a hozzám közelebb eső fele lett nagyobb.

Sajna nem tudtam szkennelni sem, mint a többi rajzomat :(

Végül is úgy kaptam le, hogy az ágyra raktam, és falnak állítottam. Amint látszik a képen is a papír ügyesen elhajlott, és balról fényképeztem. Elég hülyén is néz ki emiatt a rajz. Azért én büszke vagyok rá, mert élőben fantasztikusan mutat.

Igyekeztem minél részletesebben kidolgozni, ami nem is volt nehéz ekkora méretben. Jól el pepecseltem vele.

 

Itt van más szögből is (nehogy azt higyjétek, hogy a ló ferde XD)

Lovastúravezetői vizsga

2014.03.17. 10:36, Nina

MEGVAAAN!!!!

Elmondhatatlanul örülök neki. Nagy kő esett le a szívemről, hogy megvan. Nagyon nehéz volt, túl sok tananyag rövid idő alatt és lovagolni is szinte alig tudtam eljárni így munka mellett (főleg télen, amikor hamar sötétedik). Nem is sikerült olyan mélységeiben elsajátítanom még a szakmát, mint szerettem volna. Igaz rengeteget tanultam az elmúlt félév alatt, de közben arra is rájöttem, milyen keveset tudok.

Nagyon jó volt olyan embereket megismernem a tanfolyam során, akik hozzám hasonlóan szeretik a lovakat. Szuper hangulatban teltek el az órák. Már-már sajnálom is, hogy vége. Remélem, néhányukkal összefutok még.

 

Itt van pár kép a vizsgáról:

 

Hörcsivel harcra készen

 

A díjlovagló négyszögben

 

Álmoskán túráról visszatérve (jobb oldalt szürke ló)

Azok a misztikus sárkányok...

2014.03.14. 09:16, Nina

Már egész kicsi korom óta imádom a sárkányokat. Az első sárkány, akit megismertem úgy emlékszem, Süsü volt (vagy talán a Krisztofóró:) Aztán jött a Tabaluga című sorozat. Hétvégente reggel csak ezért kertem föl korán, és vettem föl kazettára a részeket.

A többit már nem tudom pontosan: egyszer csak elkezdtem rajzolgatni őket, a suli könyvtárában keresgettem utánuk az interneten (akkor még nem volt ennyire elterjedve mint most, otthon kevés embernek volt, az is lassú), és a község könyvtárában bújtam a könyveket. Beléptem egy levelezős klubba. Imádtam a klubújságot, sárkányokat kellett nevelni.

2006-ban eldöntöttem, hogy megnyitom a saját honlapomat itt a gportalon, ami természetesen sárkányokról (és más fantasy lényekről) szólt. Nem sokára átköltöztem az atw-re egy teljesen saját magam által programozott honlappal. Szó se róla, mai viszonylatban túl egyszerű volt. Majd csináltam egy sárkányiskolát. Beosztottam a srácokat házakba, és tanulhattak a sárkányokról, versenyezhettek. Ez a részleg később átköltözöttt (vissza) a gportalos honlapomra. Pár év elteltével bezártam az atw-set, és ismét a gportálon kezdtem el tevékenykedni. Igen nagy sikere volt akkor a honlapomnak, sok visszatérő látogatóval. Mégis bezártam, mert nem volt időm rá a suli miatt; amit így utólag nagyon bánok már, hiszen azóta sem tudom fellendíteni.

Sárkányrajongásom persze nem csak a honlapszerkesztésben nyilvánult meg: gyűjtöm a velük kapcsolatos tárgyakat, különösen a könyveket meg a filmeket.

Könyvek, amiket olvastam: Így Neveld a Sárkányodat 1-3, Sárkányvarázs, Sárkányvihar, Pern Sárkánylovasai saga, DragonLance, Örökség tetralógia, Szunnyadó tűz, Sárkánytan könyvek, Sárkányok születése, Sárkánymese, Tűzkönny és folytatásai, Tűz és Jég dala, Álmok tengere, A sárkány könnyei meg amit még kihagytam.

Filmek, rajzfilmek és sorozatok: Sárkányszív 1-2, Tabaluga, Süsü sárkány, Tűz és Jég, Trónok harca, A Sárkány-hegy titka, Peti és a sárkány, Flight of Dragons, Sárkányok: A fantázián túl, 2020: A tűz birodalma, Sárkány mesék, A földtenger kalandorai, Mulan, Sárkányvár, Pocket Dragons, A névtelen harcos, Colour of Magic, Voyage of the unicorn, D-War, A tűzsárkány birodalma, Merlin kalandjai, Merlin a varázsló, Beowulf, Sárkányok Viharában, stb. (tuti, most sem jutott így hirtelen mind eszembe)

Ez egy régi rajzom, színes cerkával készült.

Színezd ki!

2014.03.13. 11:23, Nina

A sárkányt tollal rajzoltam, míg a hátteret színesceruzával. Egy időben kedvenc rajzeszközöm a toll volt, ez is onnan származik.

A háttér megrajzolása picit macerás volt. A háttérben a kockáknál igyekeztem az alap színekből kiindulni, és minél több árnyalatot belevinni.

A kedvenc színem a lila volt. Sikerült beszereznem egy lila sálat is. Innen jött az ötlet, hogy "rárakjam" a sárkányra.

 
A honlap

Szia! Ezen a kis honlapon főleg a saját készítésű rajzaim fogom közzé tenni; de előfordulhat, hogy mások műveit mutatom meg, ha az különösen tetszik. Illetve életem apró-cseprő mozzanatairól is beszámolok.

Köszönöm, hogy benéztél!

Kezdőoldal

Rajzaim I Vendégkönyv

->Boltocskám<-

 
Bemutatkozás

//rajzosblog.gportal.hu/portal/rajzosblog/image/gallery/1393256921_24.jpgKi is vagyok? Szorgalmas, hűséges, ragaszkodó, barátságos, néha nyavajgós leányzó. Sajnos barátom nem sok van. Ezért is nyitottam meg ezt a blogocskát, hátha rokonlelkekre találok:) Már 2006 óta aktív vagyok a gportálon. Ez alatt több honlapom is volt. Ezen kívül is van másik, amit szerkesztek még.

Imádom:
sárkányok
lovak
a párom
a nyulam
Bogci
könyvek

Utálom:
hiszti

 
Chat
 
Teendők

saját designt készíteni a honlapnak
jogsit megszerezni
lovastúravezetőt megcsinálni
Rajzolni:
sárkánylovas anime stílusban
leányzó és pacija anime stílusban
lovas akril festmény
Bogi akril festmény
nyuszi akril

-még nem kezdtem bele
-folyamatban
-kész

 
Kedvencek

Claudia & Zsófi - Vicaddict -
KatoKacaj - Reci & Dacii - Jenni
Persei - Ayame - Bini - Dezmo

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Honlapinfó

Téma: rajzok, tippek, tapasztalatok megosztása
Kategória: Blog
Nyitás: 2014.02.24.
Design: Nina
Háttérkép: El-Felipe

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!